Kéhli Vendéglő · Óbuda · 1899

Étlap & Itallap

I. kategória · Áraink forintban értendők

Tisztelt Vendégeink!

Nagy-nagy szeretettel köszöntjük Önöket e mesemondó házban, melyet 1899 tavaszán a szorgalmas és vendégszerető Kéhli család nyitott meg először. Kéhli mama személye mára már fogalommá vált és legendás történeteit, titkait ma is őrzik a ház falai. Az eltelt több, mint 125 év során a kis bormérésből lett kocsma, majd híres polgári vendéglő átélt egy államosítást; mégis a rendszerváltás idején az új tulajdonos Cecei-Horváth Tibornak köszönhetően túlélte a megsemmisülést és megmaradt.

Ez a régi épület, amely pár hasonló korú házzal körbevéve ma egy kis szigetnyi múltat őriz a hajdan volt Óbudából, annak romantikus hangulatából, földbe süppedő házaival, mesterműhelyeivel, apró boltocskáival, ahol írók, festők, művészek, és mesteremberek, éltek, békében magyar, zsidó vagy éppen sváb származásuktól függetlenül. Krúdy Gyula úr még ma is elringat és elvarázsol szép szavaival e falak közt.

Az idő szalad és már 35 éve is annak, hogy édesapánk, Cecei-Horváth Tibor, a papa, a bohém családfő, a kocsmáros-költő, az utolsó magyar dzsentriként aposztrofált vendéglős újranyitotta az éttermet. Ma már a felhők felett mulatozik, kezében egy pohár vörösborral és onnan figyeli, hogyan boldogulnak gyermekei, unokái: az Önök, mostani vendéglátói.

Kedves Vendégeink! Kérem Önöket, hogy gyakran keressék fel ezt a több, mint 125 éves éves házat és hozzák magukkal mindazokat, akik a gyomor örömein-a magyar polgári konyhák és pincék nálunk is fellelhető adományain túl- egy kis időutazásra, muzsikaszóra és szíves vendéglátásra vágynak, rábízva magukat az élet apró örömeire, hogy a lelkük újra felviduljon.

Jó étvágyat és kellemes időtöltést kíván családjával és munkatársaival

A Cecei család és a Kéhli csapat

Legtöbb ételünkből rendelhető fél adag, ez esetben az ár 60%-át számlázzuk.

Árainkhoz +12% szervízdíjat számlázunk.

(GM) gluténmentes · (V) vega · (LM) laktózmentes

Csészében tálalt levesek

Gulyásleves
  • 1. Kishúsleves csibemáj gombóccal és leveszöldségekkel (LM)2 500 Ft
  • 2. Fácánhúsleves fürjtojással (LM)2 500 Ft
  • 3. Tejfeles tarkabableves füstölt csülökkel2 500 Ft
  • 4. Kishalászlé (LM, GM)2 500 Ft
  • 5. Gulyásleves (LM, GM)2 500 Ft

Piros kisfazékban tálalt levesek

Húsleves a Kéhli asztalán
  • 6. Óbudai pontyhalászlé (LM, GM)4 500 Ft
    (harcsafilével is kérhető6 500 Ft
  • 7, Gaál B. Eduárd csülökhúsos bablevese4 500 Ft

    „Az öreg dzsentri álmaiban megszületett ételkölteményeket Eduárd chef valósította meg a gyakorlatban. Hagyományos fűszerezéssel, jó minőségű sertéscsülökből, tarkababból, pirospaprikával készül ez a mesteri leves, magyar tejföllel.”

  • 8. Marhagulyás (LM, GM)4 500 Ft
  • 9. Húsos fazék (LM)4 500 Ft

    25 éves recept alapján készült tradícionális marha húsleves gazdagon

  • 10. Forró fazék velőscsonttal (LM)6 600 Ft

    „A nevezetes forró fazékban zaftos marhahúskoncok, marhacsontok, fűszerek és Herbáriák,,zamatos leveszöldségek főnek titkos receptünk alapján. Hatalmas velős csont társaságában,nyers fokhagymagerezdekkel tűzdelt pirítós kenyérszeleteket kínálunk mellé. Immáron 40 éve járnak csodájára a világ minden részéről.”

Hideg Előételek

Hideg libamáj
  • 11. Tatár bifsztek pácolt tojással és friss zöldségekkel (LM)7 500 Ft
  • 12. Magyar parasztos hidegtál (GM)5 900 Ft

    (házi sonka, füstölt kolbász, abált szalonna, körözött, padlizsán krém)

  • 13. Hideg libamáj zsírjával, lilahagyma lekvárral és kaláccsal11 900 Ft
  • 14. Vegetáriánus ízelítő (V,GM)4 900 Ft

    (padlizsánkrém, körözött, kecskesajt, sült paprikakrém)

Meleg Előételek

  • 15. Főtt marhahús mustárral, friss reszelt tormával és gyökérzöldségekkel (LM, GM)4 300 Ft

    „A tányérhús nem más, mint korán feltett “tehénhús”, az első főzet levessel, zöldséggel, mikor még csak a répafélék puhák, ám a burgonyák a levesben, de a kalarábék, a vöröshagymák nincsenek még kellően átfőve. De a kel levele, bimbója, a zeller már igen jó a leveshús mellé, valamint az ecetes torma vagy paradicsommártás is.” Krúdy Gyula

  • 16. Hortobágyi húsos palacsinta2 400 Ft /db
  • 17. Forró velős csont fokhagymás pirítóssal (LM)2 900 Ft

Egytálételeink

(vegetáriánus módon is rendelhető)

  • 18. Juhtúrós sztrapacska4 900 Ft
  • 19. Zúzott dióval töltött camembert sajt rántva, áfonyalekvárral és párolt rizzsel (V)4 900 Ft
  • 20. Házias lecsó (LM,GM)4 200 Ft
    -tojással4 500 Ft
    -tojással és kolbásszal4 900 Ft
  • 21. Túróscsusza tepertővel4 200 Ft
  • 22. Vegetáriánus brassói (V, GM, LM)4 900 Ft
  • 23. Juhtúrós puliszka tejföllel és pirított hagymával (V, GM)4 500 Ft

Halételek

Halétel gombával és burgonyával
  • 24. Egészben sült Süllő, joghurtos rukkola salátával és fokhagymás majonézzel (GM)220 Ft /dkg.
  • 25. Harcsapaprikás túrós csuszával6 900 Ft
  • 26. Harcsafilé rántva majonézes burgonyával6 900 Ft
  • 27. Rántott pontyszelet ecetes burgonyasalátával (LM)5 900 Ft
  • 28. Fogas szeletek Takács Pista bá' receptje alapján (GM)6 900 Ft

    „Pista bá' négy évtizedig ízlelgette e Ház mulatóskedvű vendéglősével a tüzes fehér borokat, és a sok-sok szomorkás és dévaj nótát. Mindezeken kívül még a has és gyomorkörnyék örömeiben osztoznak, ennek is köszönhető Takács Uram titkos utasításai alapján a jó, Eduárd Mester által elkészített pompás halköltemény-étek! Fokhagymás vaj és rusztikus gombagerezdek teszik ellenállhatatlanná.”

Majorság

Sült libacomb
  • 29. Rántott csirkecomb rizi-bizivel és barack kompóttal5 900 Ft
  • 30. Csirkepaprikás nokedlivel5 900 Ft
  • 31. Csirkemell 3 féle sajttal, baconszalonnában sütve, friss salátával (GM)6 600 Ft
  • 32. Sült libacomb párolt lilakáposztával és hagymás törtburgonyával (LM, GM)7 500 Ft
  • 33. Roston libamájszeletek fokhagymásan burgonyapürével, párolt almával (GM)15 500 Ft

Disznóságok

Töltött káposzta
  • 34. Székelykáposzta tejföllel (GM)5 200 Ft
  • 35. Magyaros szűzérmék burgonyachips-szel (LM, GM)6 400 Ft
  • 36. Lévai Esztike töltött káposztája6 500 Ft

    „Az egykori Dzsentri világra jöttekor - annak a napnak éjszakáján, édesanyja: Lévai Esztike jól belakmározott, a disznótorból megmaradt, és már sokadszor melegített töltött káposztából. Volt abban, csülök is, meg füle-farka. Jó csöves pirospaprikával, csipetnyi majoránnával és magyarborssal volt ízesítve. Olyan jól esett a lakoma, hogy Cecei uramnak ötkilósra sikeredett születni. Lévai Esztike sokáig f őzte még a töltött káposztáját, - Gaál B. Eduárd Mester pedig eltanulta, hogyan kell ötkilós babák születéséhez elemózsiát készíteni.”

  • 37. Brassói aprószűzpecsenye (LM,GM)6 300 Ft
  • 38. Egész Csülök Pékné módra (LM,GM)6 900 Ft
  • 39. Fidó apó magyarkúti medvetalpa (LM,GM)6 900 Ft

    Az ősz Apó, aki egykoron még híresebb volt gáláns kalandjairól - mostanában erdei füvekkel pácolt flekkenjeivel kápráztatta el a szebbik nemet. Hihető története szerint egy erdély-országi barnamedve talpáról vételezte a hússzelet méretét, melyet azután, talp nélkül futni hagyott. Egy gyenge pillanatában kibeszélte e hírneves csemege elkészítési módját. Mi kifigyeltük. Így kerülhet az Önök asztalára,- aranyburgonyával és házi savanyúságokkal megkörítve.

Marhaságok

Marhapörkölt körettel
  • 40. Vörösboros marhapofa pörkölt juhtúrós puliszkával6 500 Ft
  • 41. Bélszín Stroganoff módra, jázmin rizzsel7 500 Ft
  • 42. Erdélyi bélszínlángos dödöllével10 900 Ft
  • 43. Hagymás rostélyos steakburgonyával (LM)7 900 Ft
  • 44. Bélszínszeletek Rossini módra, steakburgonyával (LM)16 900 Ft
  • 45. Chateaubriand sült zöldséggel és rozmaringos burgonyával (LM, GM)18 900 Ft

Borjúhús ételek

Rántott hús burgonyapürével
  • 46. Borjúláb rántva párolt rizzsel, tartármártással6 900 Ft
  • 47. Borjúpaprikás házi galuskával6 300 Ft
  • 48. Bécsi szelet burgonyasalátával (LM)6 500 Ft
  • 49. Aszalt szilvával és libamájjal töltött borjúfilé rántva, burgonyapürével9 900 Ft

Bárányhús és vadételek

Sült báránycsülök
  • 50. Rozmaringos báránycsülök zellerpürével és tepsis zöldségekkel (GM)8 300 Ft
  • 51. Vadas szarvascomb zsemlegombóccal7 200 Ft

Vegyes sültestálak

  • 52. Erdélyi fatányéros (LM,GM) /1 személyes/10 900 Ft

    (sült kolbász és szalonna, roston sült bélszín, csirkemell és borjú)

  • 53. Krúdy ínyenctál /2 személyes/ (LM, GM)13 900 Ft

    (Libasült. sült csülök, házi vegyes savanyúság, sült burgonya)

  • 54. Magyarországi ínyenctál (LM,GM) /3 személyes/29 900 Ft

    (egész szûzpecsenye,roston sült libamáj és bélszín)

Saláták és savanyúságok

Saláta grillezett sajttal
  • 55. Friss kevert saláta (LM, GM)2 900 Ft
    - roston sült csirkemellcsíkokkal (LM, GM)4 300 Ft
    - fűszeres bélszín csíkokkal (LM, GM)4 900 Ft
    - grillezett kecskesajttal (LM, GM)4 900 Ft
  • 56. Tejfeles uborkasaláta (GM)1 450 Ft
  • 57. Káposztasaláta (LM, GM)1 350 Ft
  • 58. Házi vegyes savanyúságok (LM, GM)1 350 Ft
  • 59. Paradicsomsaláta kéksajt mártással (GM)1 450 Ft
  • 60. Kovászos uborka (LM, GM) (szezonban)1 450 Ft

Desszertek

Mákos desszert vaníliasodóval
  • 61. Madártej (V)2 500 Ft
  • 62. Mákos guba vanília sodóval (V)2 600 Ft
  • 63. Somlói galuska (V)2 800 Ft
  • 64. Gundel palacsinta rumlángban (1 db) (V)1 500 Ft /db
  • 65. Lenke sümegi csokitortája (LM, V)2 600 Ft
  • 66. Túrógombóc mandulás morzsában (V)2 900 Ft
  • 67. Gesztenye püré tejszínhabbal (V)2 200 Ft
  • 68. Mézzel sült banán, dióval és fagylalttal2 500 Ft
  • 69. Sajt ízelítő4 500 Ft

    (kecskesajt, márványsajt, camembert és juhtúró)

Gyerekeknek

  • 70. Husileves” zöldséggel, májgombóccal vagy cérnametélttel (LM)2 500 Ft
  • 71. Csirkemellcsíkok rántva vagy párizsiasan2 900 Ft

    (választható körettel)

  • 72. Ropogós halrudacskák2 900 Ft

    (választható körettel)

  • 75. Palacsinta (V)1 200 Ft /db

    -kakaós -házi áfonya/baracklekváros -túrós

  • 76. Fagylalt (1 gombóc) (V,G)700 Ft

    -csoki -eper -vanília

Étvágygerjesztők

A Kéhli szódásüveg-gyűjteménye

100 ml

Martini vermut (bianco,dry)2 000 Ft
Campari2 000 Ft

50 ml

Bacardí rum2 400 Ft
Zacapa 235 900 Ft
Tequila2 400 Ft
Beefeater's Gin2 400 Ft
Tanqueray Dry Gin3 500 Ft
Absolut vodka2 400 Ft
Beluga vodka4 500 Ft

Kevert italok

Daiquiri2 600 Ft
Espresso Martini3 500 Ft
Pina Colada3 300 Ft
Strawberry Colada3 300 Ft
White Russian2 900 Ft
Hugo2 900 Ft
Sex on the beach3 200 Ft
Godfather2 900 Ft
Aperol Spritz3 300 Ft
Tequila Sunrise3 200 Ft
Margarita2 800 Ft
Campari orange2 700 Ft
Bloody Mary2 900 Ft
Martini koktél2 900 Ft
Kir Royal2 600 Ft
Puszta koktél2 600 Ft
Gin Fizz2 200 Ft
Long Island ice tea5 500 Ft
Mojito3 300 Ft

Alkoholmentes koktélok

Strawberry Joy2 100 Ft
Virgin Mojito2 100 Ft
Virgin Colada2 100 Ft
Safe sex on the beach2 100 Ft

Gyomor-ápoló keserűk

Zwack unicum (50ml)2 900 Ft
Unicum szilva, Barista (50ml)2 900 Ft
Underberg (20ml)3 200 Ft
Jagermeister (50ml)2 900 Ft

Whisky kedvelőknek

(50 ml)

Chivas Regal3 200 Ft
Jameson3 200 Ft
Glenfiddich3 500 Ft
Jack Daniel's3 200 Ft

Sörivóknak ajánlva

Csapolt sörök

DREHER Classic

Pohár (0,3 l)1 100 Ft
Korsó (0,5 l)1 800 Ft

PILSNER URQUELL

Pohár (0,3 l)1 200 Ft
Korsó (0,5 l)2 000 Ft

HB búzasör

Pohár (0,3 l)1 200 Ft
Korsó (0,5 l)2 000 Ft

Palackozott sörök

0,5 l

Dreher BAK1 600 Ft
Dreher 24 Alkoholmentes1 500 Ft
Paulaner alkoholmentes búzasör1 900 Ft
Cider (0,33 l)1 600 Ft
Heineken (0,33 l)1 500 Ft
Heineken alkoholmentes (0,33l)1 500 Ft
Dreher Radler1 300 Ft
Kézműves alkoholmentes sörök 0,33 l2 300 Ft

(gluténmentes vátozatban is)

Vizek

Natur aqua.

(0.33l)800 Ft
(0,75 l )1 450 Ft
Szikvíz1 450 Ft
Szűrt víz (0,75 l)1 000 Ft
Szűrt víz (0,375 l)500 Ft

Frissitők és gyümölcslevek

Cola, Cola zero850 Ft
Narancs, Gyömbér, Tonik, Sprite850 Ft
Rostos üdítők850 Ft
Jeges tea citromos vagy barackos850 Ft
Házi szörpök350 Ft /dl
Házi szörpök kancsó (1,5l)3 900 Ft

Frissen készített limonádé variációk

(citrusos, bodzás, epres, málnás)

Pohár 0,5l1 600 Ft
Kancsó 1,5l3 900 Ft

Vacsora után ajánljuk

(50 ml)

Martell VS3 500 Ft
Martell VSOP4 500 Ft
Martell XO19 000 Ft
Henessy Vs3 500 Ft
Amaretto2 600 Ft
Ararat brandy2 600 Ft
Bailey's2 900 Ft

Tea és Kávékert

Espresso kávé1 000 Ft
Koffeinmentes kávé1 100 Ft
Cappuccino1 100 Ft
Melange1 200 Ft
Irish coffee3 200 Ft
Bailey's coffee3 200 Ft
Jeges kávé2 600 Ft
Dilmah teák1 000 Ft /filter
Szálas tea1 500 Ft /adag

Legtöbb ételünkből rendelhető fél adag, ez esetben az ár 60%-át számlázzuk.

Árainkhoz +12% szervízdíjat számlázunk.

(GM) gluténmentes · (V) vega · (LM) laktózmentes

Vissza az elejére

Értékelések

Vendégeink Elismerő Szavai

Nagy büszkeséggel tölt el minket a vendégeink szívből jövő értékelései. Kedves szavaik arra ösztönöznek bennünket, hogy továbbra is ugyanolyan odaadással és gondossággal osszuk meg családunk kulináris örökségét.

Pete O.

"Outstanding cuisine and service These days when service seems to be sliding we had a great experience with our waitress who was attentive, funny and gave superb service. The meal too, was excellent and very filling. (No room for dessert) We were that impressed, we thanked the manager personally"

Josie H.

"lovely atmosphere with beautiful live music!!! food incredible and caters ok to vegetarian. very pretty lay out of restaurant and cosy feel. excellent for families and friends. goulash 10/10 and can have cup or bowl sized, paprikash also very good. traditional cuisine but feels like fine dining. waiters/waitresses speak english if needs"

Bobby B.

"All the food was delicious! We stayed nearby and felt like staying close but I would highly recommend anyone to come here. There was also some live music, which was the perfect addition with great sound. The grilled goose liver is delicious, as was the Bear Pad. We finished it off with the Hungarian Bread Pudding. Delicious food and great atmosphere."

Van vegetáriánus étel az étlapon?

Igen, éttermünk kínálatában számos vegetáriánus fogás található, mint például a házias lecsó vagy a grillezett kecskesajt friss salátával.

Lehetőség van előzetes asztalfoglalásra?

Igen, asztalfoglalásra van lehetőség telefonon vagy online felületünkön keresztül. Javasoljuk, hogy hétvégére és ünnepnapokra időben foglaljanak asztalt, hogy biztosítani tudjuk a helyét.

Hoztam a kutyámat is. Bejöhet velem?

Igen, éttermünk szívesen látja a négylábú vendégeket is, és ellátja őket friss vízzel, hogy nekik is kényelmes és kellemes legyen az itt tartózkodás.

Van parkolási lehetőség az étterem közelében?

Külön elzárt parkolónk nincsen, ellenben számos parkolóhely van a Mókus utcában és a Korona téren.

Van lehetőség elvitelre?

Igen. Rendeléseiket a (06 1) 368 0613 számon adhatják le CSAK személyes átvételre.

Adatkezelési Tájékoztató. ⎥ÁSZF

(06 1) 368 0613

Nyitvatartás:

H-P: 12:00-23:00

- Konyha 22:00-ig

Sz.: 12:00-22:30

- Konyha 16:00-17:30 között zárva, 22:00-ig nyitva

V.: 12:00-22:00

- Konyha 16:00-17:30 között zárva, 21:00-ig nyitva

Adatkezelési Tájékoztató. ⎥ÁSZF

(06 1) 368 0613

Nyitvatartás:

H-P: 12:00-23:00

- Konyha 22:00-ig

Sz.:12:00-22:30

- Konyha 16:00-17:30 között zárva, 22:00-ig nyitva

V.:12:00-22:00

- Konyha 21:30-ig